Villalakás Veres(b)en

Veresegyházán épült egy új társasház. Ahogy végig sétálunk az utcán, elénk tárul a gyönyörű kertvárosi környezet, a zöldövezet mely a nyugalom és béke szigete – s itt egy kétszintes ház, kerttel és belül nagy lehetőségeket tartogató terekkel. Az álomhelyszín, amely megkívánja az álom lakásbelső megtervezését is.

Egyre gyakoribb folyamatnak tekinthető, hogy az ember a városi léttől való elszakadás vágyától hajtva az agglomerácóban talál megnyugvást. Ennek rengeteg oka lehet: a legaktuálisabb, hogy a homeoffice elterjedésével, azaz az otthoni munkavégzés szélesebb és gyakorlatiasabb társadalmi integrációjával együtt nagyobb figyelmet kapnak a várostól kijebb eső települések is. Ügyfelünk Veresegyházán találta meg azt a számára tökéletes, csendes környezetet, amelyben szívesen dolgozik és éli mindennapjait. Házát egy nagyobb településfejlesztési beruházás részeként építették, mely során egy teljesen új kertvárosi lakónegyed kialakítását tűzték ki célul. Az építkezést a beruházó és csapata bonyolították, mely aztán valóban a bonyolítás címszaván az ügyfélben a külső szakmai segítséghez való folyamodás gondolatát indította el. Itt jöttünk mi a képbe.
A házat tetőtől talpig, az első vakolatcsíktól az utolsó spotlámpáig, egy teljes belsőépítészeti és lakberendezési tervezésnek vetettük alá. E kihívást jelentő feladatkör minket is sarkall a legpraktikusabb tervezési módszerek alkalmazására. Először pontosítottuk az alaprajzot mely után felmértük az ügyfél igényeit a szokásaival, életvitelével és elképzelt végeredménnyel kapcsolatban. Hogyan és milyen légkörben érezné magát otthon? Mi az, amit biztosan elvár és mi az, amit még ő sem fedez föl magában, amit a tervező átlát és megteremt?

A már meglévő beruházói csapattal együttműködve, a kivitelezés folyamatába bekapcsolódva kellett a terveket folyamatosan és gyorsan készíteni. Ez egy fajta szükséges együttműködés, hiszen ilyenkor jellemző helyzet lehet, hogy a külső, az ügyfél képviselőjeként megjelenő szakembert nem szívesen engedik hozzáférni a munkálatokhoz. A hitelességet bizonyítani kell, a szakmai felkészültség mindennek a kulcsa. Eközben a helyszínen egyeztetni kellett a munkát a szakiparosokkal és figyelemmel követni a munka menetét.
A belsőépítész feladatai azonban itt nem állnak meg, sőt, még csak most válnak izgalmassá!
Abban talán mind egyetérthetünk, hogy az e szakmát választók igen nagy része tulajdonképpen a művészeti beállítottság által sarkallva, a látvány és a design varázsában talál igazi inspirációt. A színek, a textúrák, a világítás és az átgondolt helykihasználás és praktikum az, amelyben megannyi lehetőség közül, az ötletek sokaságából merítve szabjuk személyre a végeredményt. Kötelességünk az ügyfél személyiségéhez, ízléséhez és általános hangulatbeli elvárásához igazítani saját burjánzó ötlethalmazunkat. Ebben segít a látványtervezés, amely során a földobott ötletek közül fokozatosan egyre részletesebb képet adunk az ügyfélnek terveinkről.
Ezután pedig megtörténik a varázs és életre kelnek a képernyő színei és formái s tapintható térré alakulnak.
És íme a végeredmény...
Az irodahelyiség
A konyha
Konyha és étkező a nappali felől
![]()
A földszinti fürdőszoba
A lépcső
A hálószoba
Az emeleti fürdőszoba